Felválthatja-e a tudomány a vallást?

Elterjedt az a nézet, miszerint a keresztyén hit állításait – például azt, hogy „a fák azért zöldek, mert Isten zöldnek teremtette őket” – idővel felváltják a természettudományok újabb és jobb eredményei, például az, hogy „a fák azért zöldek, mert a leveleik egy klorofill nevű zöld pigmentet tartalmaznak”. Ez akár azt is jelenthetné, hogy Isten és a hit egyre jelentéktelenebb lesz. Ez azonban csak akkor igaz, ha a hit és a tudomány ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozik.

Valójában a hit és a tudomány különböző dolgokkal foglalkozik. A vallás olyan kérdéseket tesz fel, hogy kicsoda Isten, és mit tett. Például a Biblia szerint Isten teremtett mindent, és nagyon szeret minket. A természettudomány azt kutatja, hogyan működik a világ, például mi miből van, és mikor keletkezett. A hit nem tudja megválaszolni a tudományos kérdéseket, a tudomány pedig nem tudja megválaszolni a hitkérdéseket.

Minél több dolgot fedezünk fel a tudomány segítségével, annál többet tudunk meg azokról a dolgokról, amiket Isten teremtett és arról, hogy Isten mennyire csodálatos. Ha mind a természettudományt, mind a hitet figyelembe vesszük, másként tekinthetünk a világegyetemre, mintha csak az egyik vagy másik nézőpontból vizsgálnánk. Megérthetjük, hogy a fák azért zöldek, mert Isten ilyennek teremtette őket csodálatos folyamatok által, amelyekben szerepe volt egy klorofill nevű zöld pigmentnek is.

Vissza a témaválasztáshoz

Vissza a témaválasztáshoz